Ülj le Apa, kérlek,
egy felhő peremén látni szeretnélek,
nyisd rám a szemed,
beszélgetnék veled
mélyen sóhajtozom, arcodat elém képzelem
hullajtom most eléd keserű könnyemet
Tudod Apa, oly hűvös, rideg ez az este
a csipkefelhőn átszűrődő éji fények
megrémisztenek, s félek
a hozzád küldött szavamat, elnyeli a sötét.
Ha látsz, ha hallod szomorú hangomat
ne bánkódj, olykor bánatos szavamat
nem tudom leplezni, bárhogy is akarnám
mint bennem emléked, oly múlhatatlan.
Látod Apu, botladozom folyton idegen romokon
minden versben, prózában követem lábnyomod
de hiába a rím az ékes írás… sóhajtozom hosszan
úgy feldúlnak az érzések, mint hömpölygő folyam.
Nézd Apa, kezeim suta, esetlen remegését
nézd mivé lett az, aki voltam régen
hatalmas vihar, kavarja életem
kérlek, maradj velem, és fogd a két kezem.
Töröld le a könnyem, oszlasd el bánatom
érezzem jelenléted, a lüktető jóságod
nem félek, lásd, sötétben fénnyé válok
jobban vagyok Apa, jó éjszakát kívánok!