Az ódon, dohos pince hűvösében,
Poros polcok csendjén szú neszezett,
Vén palackokon penész leplezte a
Pókhálófátyolba rejtett színeket.

Az éltes üvegek ölében szunnyadt,
Ejtőzve pihent egy múlt nyár zamata,
A szőlőhegyről csengő kacagások,
Szédült szerelmek, gyönyörök illata.

Karcsú butéliák sötétlő mélyén
Az idő álmatlan álmot álmodik,
A tékáról egyet kezembe vettem,
Vágytam arra, hogy felfedje titkait.

Viaszpecsét volt a komorló strázsa,
Egy roppantással szilánkokra zúztam,
Kibukkant a flaska szikkadt parafája,
Halkan megnyikordult, ahogy kihúztam.

Tölgyillat csapott meg, méz aromája,
Muskotály gyümölcsös napfény-illata,
Májusi esők kesernyés párája,
Mint pajzán szeretők évődő szava.

És az opál palack kibuggyant vére,
Rőtre festette a kristálypoharat,
Számhoz emeltem, vágyva tűz-ízére
Belekortyoltam, s éltem a titkokat!