Homlokom az ablaküvegen,
A szikrázó mennyboltot figyelem.
Még álmos szemmel nézem a csodát,
A hópelyhek kavargó táncát.
A szépség és nyugalom szigetét,
A tisztaság fehér ligetét,
A gyermekek álomvilágát,
Valami furcsa, édes harmóniáját.
Fehér lett a város!

Gyönyörű vagy nékem!
Csupa-csupa hófehéren.
Ahogy csipkés fáid ágaznak,
Mesebeli kerekerdővé változnak.
Ahogy szűnik a csillogó fátyol,
S oldódik bennem e gyönyörű mámor,
Úgy rajzolódnak ki a távoli dombok,
Élesednek a házak, magasodnak a tornyok.
Fehér lett a város!

Nem ring a hinta-palinta,
Nem rázza fel gyermekek kacaja.
Tán mind az ablakból csodálják,
A játszótér elvarázsolt palotáját.
Lassan mozgolódik a nyugalom,
Ropog a hó járdákon, utakon.
Megindul az élet, hallom a kacagást:
-Jó reggelt szomszéd! Látta a havazást?
Fehér lett a város!

Halványul a kép, párás tükröm
Pizsamám ujjával törlöm.
Homlokom az ablaküvegen,
Talán mindenki így érzett
Ezen a reggelen...