Merengve ültem a sötét falak között,
szívem volt mely a romlásba költözött.
Nem hittem volna,
hogy valaki valaha a fény felé vonszolna.

Kinyílt az ajtó s meredtem a résre,
miként holtat mártanak ezernyi késbe.
De még csak ültem a sötétben
s vérem csurgott végig a kötélen.

Tágranyílt szemeim meredtek a fényre,
e cellát nem hagyhatom el élve.
A sötét hang egyre hív a fényből,
de én csak ültem a falak között,
miként szívem végleg a túlvilágra költözött.