Egy sötét lovag vágtat vadul,
Ki ellenszegül Neki bűnéért meglakol.
Üres a csend és görcsben a kéz,
Mikor jő a Sötét, lélegezni is félsz.

-Ki vagy Te idegen, ki vadul vágtatsz,
S a feszülő csöndben békét nem találhatsz?
Álom lennél csupán? A képzelet játéka?
Vagy lelkem sötét vágyainak valós árnyéka?

Egy új idegen járja a környéket,
A folyón ez éjjel hemzsegnek az örvények.
Talpig feketében beolvad az éjbe,
S leránt mindent a feneketlen mélybe.

Sötét lovának is csak a léptét hallod,
Sohasem hallottál még ilyen hangot.
Üres a scend és görcsben a kéz,
Mikor jő a sötét, lélegezni is félsz.

Nem kímélt Ő sem embert, sem állatot,
Ígyhát könyörületét hiába várhatod.
Talpig feketében beolvad az éjbe,
S leránt mindent a feneketlen mélybe.

Perc fut perc után, hideg a fal,
A nappal múlik, már nem takar.
Üres a csend és görcsben a kéz,
Mikor jő a sötét, lélegezni is félsz.

Hol messze a hang és távol a fény,
A semmilyen-semmi lét közepén,
Talpig feketében beolvad az éjbe,
S leránt mindent a feneketlen mélybe.

Az erdő népe mind lapul,
A sötét lovag vágtat vadul.
Elhagyottan egy kisegyerek sír,
A dombokon túl feszül az íj...

De hirtelen csend és mindennek vége,
Sűrű köd borul a tájra.
A sötét lovagnak festi be a vére
Vörörsre az utat a keresők számára.

Mikor minden vihar elült,
S a sűrű köd elszállt,
Az anya rémülten leült,
Mert kislányára talált.

Az emberek sorra érkeztek,
S mindenki ugyanazt látta,
Akik ott álltak fájdalmat éreztek,
S a holttestben a jövőjüket látva...
...mindenki odébb állt.

Egy göcsörtös fánál folyt a vére,
De még évek múlva is emlékeztek sebére.
Hol rettegés, reménytelenség, s reszkető hideg volt,
S hol a lovag vére feketén folyt.