Mit nekem nyomorult gazdag úri-pompa,
Hol szolganép hasogatja a kuglit halomba.
És más rakja be a fát a kandallóba.
Sápadag arcokon lángnyelv botlik,
Üveges szemükre pillájuk ráhanyatlik.
Szobalány készíti, tálalja a teát, kávét,
Hoz mellé fáradt mosollyal csokoládét,
S az Úrhölgy, hogy elnyomja az unalom
Szürkepenész-szagát, literszám locsolja
Magára a pomádét.
Nem kell ez a fényesüveg-tükrű lélektelen palota,
Arannyal-szőtt szőnyegjeibe, és selyemtapétájába
Halt bele Diana.

A mi házunk, -szerény kis ház- falu mélyén, erdőszélén,
Patak mentén tanyázik.
Ott, ahol az esti szél az ablakon zongorázik,
És a zöldküllő a mátyásmadárral komázik.
Rigó fészkel a borostyánba, vadgalamb néz be a szobába,
Kerti virág a vázában, hegyre van a panoráma.
Én rakom meg a kandallót, a sarokban lángnyelvnyújtót.
A Szerelmem térül-fordul, egy mosollyal hozzám fordul.
Szeme csillog, ajka fénylik, finom kis kéz, ami érint.
Ölembe ül, oda huppan...
A többit nem mesélem el mostan