Jártam koldus utamat,
Bűnnel, szennyel, kínnal rakott,
Kő-nehéz tarisznyám cipelve,
Rogyadozó térddel,
Mikor elém hintett az ég.
Emlékszem!
Gyémántfénynyalábban, liliom hintóban ülve szálltál alá,
És az Isten rögön trónra ültetett,
Hogy megfoghasd, portól szutykos,
Érted remegő kezem,
Hála csókkal illethessem fenséges homlokod,
És felemelj magadhoz.
Azóta kertészed és leghűbb szolgálód én vagyok.
Csak akarnod kell, és az is maradok.