A Szimpátia Koronája

Lásd a fényt, és érezd vágyam melegét.
Átfut ereiden, akár az esti nap.
Élni fog, de szem nem láthatja
Megáldom a neved, mielőtt meghalok
Senki sem ragyoghat örökké,
De Te mégis ragyogtál, hadd lássa a világ.
Megér-e mindent az élet maga ?
Ami elveszett, s vére énrám száll.
Buktam már, de sosem fájt ennyire
Ne hagyj itt átvergődni a pocsolyán
Ártatlan vagyok Isten trónusa előtt
Vedd hát tőlem a Szimpátia Koronáját...

Mit gondolsz, mit fogsz látni? Mit hittél, mi lesz ?
Ülj le! Láttad a Napot? Mi lesz belőlünk ? Nagyok ?

Akik nevét szájukra venni nem merik, imádják őket, mind felett.
Az életért vívott harc, ó, oly rövid – fogd a kezem, s sétálj velem.
Mikor fiatal voltam, a Nap égette az arcom – engedtem, hogy melege elárasszon.

Az éjszaka csendjébe olvadó hangok
Suttogó nyelvek mérgezik igazam.
Gyere, öltöztess fel a testeddel...

Halott gyermekről álmodtam.
Szörnyű jelet hordozok a fejemben...

Tiszta, fehér ágyam. Hívogat.
Le kell feküdnöm. Muszáj.
És azt akarom, hogy feküdj te is velem...

Nincs hát szomorú búcsú az erkélyen.
Utoljára még sétálj velem.
A templom gyönyörű kapujánál
Ments meg minket
Mert halott, jeges fájdalom burkolja be a Földet.
Hideg.
Hideg...