Ellobant már napom fénye,
komor fellegeket terelnek az évek.
Fáradtság, kábulat festi be perceim
szürkülő porát, hírnökei a szenvedésnek.
Hova tűnt a fáklya, mi büszkén világolt
A katedrális égbenyúló falán?
Üszkös fadarab ma már
omladozó kísértetvár ormán...

Napjaim vigasztalan vergődése
s a vágy a Szent Éjszaka után
Soha véget nem ér e küzdelem
melyben senki sem győz talán...
De ha a távolból szelíd zene úszik felém,
s ódon illatokat hoz a szél,
ujjongok, mert feleszmél álmából Ő,
elringat, dúdol, mesél s megbocsát mindenér'...