Lassan csepereg az eső
egészen apró csepekkel,
eközben érzem, ahogy kitör,
ereimből a szerelem.
Egy utolsó levél remeg a szélben,
és ide-oda hintázva, lassan földet ér
a levél még mindig a földön...miközben,
a szívem belőled kér..
Elásom mélyre vágyaim
miképpen sírban a csendet,
nem engedem szárnyalni álmaim
mert félek, többet földet nem érnek!
A halállal titokban én alkut kötnék,
és ijesztő esküt suttogok neki
kitárom karjaim, érzem nem félnék,
mert halandó lény vagyok én is.
Mi mindent adnék, ha most karom ölelne...
ha lassan kicsúszna kezemből kezed
ha őszinte perceivel a hajnal is jönne...
áttetsző varázsok közt, látnám a szemed...
Mit adnék?? Mindent megadnék!
Dérlepte vágyakon túl, komor ködök
összetört pillanatokból készül az emlék
de szerelmed szívemben örök!