Az alkony és az est randevúján,
A lebukó Nap csókot hint a horizont alatt.
Egy pironkodó felhő, kivel a szél szalad,
Az éj karjába dől, a hajnalról mesélve
A vágyvirágainak harmatot ad.
A nesztelen csendben, némán,
A meggyfán fehér virágrügy fakad.
A vánszorgó idő csoszogva halad
A zöldülő ágak között,
Már éledek, fénymadárként repülök feléd...