Időben, kilométerben messzebbre vetődök..
Távolodva közeledek feléd.
Szívem szívedbe robog,
Lelkem lelkeddel kart karba öltve andalog.
A kocsi dohogva mártja kerekét az útporába.
Csak döcög, míg nincs küldetéstudatában
Utánam nyúlsz, épp hogy érintsz.
Viszlek magammal...
Téged látlak
Az út rohanó kövében,
Mezők zsendülésében.
Meggyfa virágszirmokkal
Cicázó szél szoknyád lebbenti.
Fehérselyem öled érzékeimbe idézi.
Az ég alatt felhő szalad,
Belőle sűrű zápor fakad,
Könnyeinkből
Néhány cseppet vissza ad.
Mézillatú aranyló repcemezők fénye
Repít hozzád.
Együtt érkeztünk meg.
Ott vagyok, ahol Te voltál.
Te vagy ott, ahova én érkeztem..
Csengetünk.
Nyílik az ajtó, szíve kitárul.
Betódulunk rajta.
Fogjuk egymás kezét.
Keressük a szemét.
Ő a mienket vizslatja.
Ajándékot is hoztunk,
Mondjuk akadozva..
Mellkasunkban kutatunk.
Szívünket tesszük elé.
Barátként fogadja.
Fenntartások hullnak a porba.
Az idő foga mohón rágja a perceket.
Sok vagy kevés,
Ki tudja?!
Egy pillanat elég lett volna.
Küldetés teljesítve..
Kávé, szerény virágpompa..
Úgy érzem: Baráttá fogadva!