(avagy az illatos Kalma*, ki oly gyöngéd hozzám)

Édesleányom vagy, és tanítónőm
Naív mozdulataiddal mutatod
Hogy személjem boldogan a világot

A világ legvégén élsz, elfogadva
Kitaszított és elnémított sorsod
Egyszerű életed, csendes világod

Feláldoznád magad értem
És már annyiszor áldoztad
Nem is értem igazából
Szívedben vér hogy maradt

Érts meg, ó, kérlek, ez az én kenyerem:
Szenvedély, világi bűnök, bujaság
Minden, mi tőled oly távol, távol áll

Tanítónőm vagy, és édesleányom
Petyhüdt szerelmeket csókolsz nyakamra
Hogy megtaníts erre a megnyugvásra



/* Kalma: finn mitológiában a halál és pusztulás istennője. Nevének jelentése: "A tetemek bűze" */