Akkor a Holdba néztem,s odavágytam
a hűvös kietlen magányba
Előjöttél a sötétből,s éreztem
mindennek vége..
Már nem volt fény szemedben,
már mosoly sem volt ajkaidon..
Csak kietlen méla bú..
Álltam s vártam a csodát,a fényt az élet dallamát
De hiába .Csak a kietlen táj,sötét..
maga a valóság
az ismételt magány...