Fényem nélkül nem tud a te sötétséged sem létezni,
Fájdalmad nélkül én sem tudok szerelmet érezni.
Csöndem nélkül a saját hangod nem tudnád hallani,
Bűnöd nélkül nem tudnék neked megbocsátást adni!

Nélküled félember vagyok, az egész egy csonka darabja,
S te nélkülem nem vagy más, mint a szabadság rabja!
Az én vérem pumpálja szíved lüktetését,
Én vétkezem, s te vállalod vétkem büntetését!
Téged mardos a bánat, a könny az én szememből fakad,
Rajtam csattan a korbács, de a nyoma a te bőrödön marad!

Egyetlen keserű szavadra haragom izzó lángja fellobban,
Szemed egy cinkos kacsintására szívem hevesen megdobban.
Álmatlan várlak éjjelente, mikor elragad hűtlen ármány,
De mindig visszatérsz, mert másnál is csak rám vágynál.
Néha gyűlöllek, és messzire futnék el tőled,
De a szív és a vágy bilincsei nem engednek el mellőled.

Mindegy, hogy együtt vagyunk, vagy elhagyva egymást, távol,
Nem számít, mert akkor is egyek vagyunk, legyünk bárhol!
Szeretlek félig óvatosan, s te szeretsz engem félig merészen,
Ezért vagyunk mi egyek, mert így szeretjük egymást egészen!