Már nem várok
semmit az élettől,
minden, mi volt,
csak por és
hamu, egeket
rengető kiáltás!

Már meghaltam volna?
De testem még él,
szívem dobog, bár
már nem remél.
Ajkaim némák,
a sóhajok nagyok...
Mondd! Még életben vagyok?

Túlnőttem a törtető, szédülő világon,
az udvarias, de üres szellemtelen tájon.
Érzem a létet, látom a fényt,
a semmiből feltűnő tüneményt.

Fuldoklok ebben
a rám osztott szerepben,
az élettől, mi volt
csendben elrekedtem.
Néma sikolyom sem törhet fel egészen;
már meghaltam volna? Vagy él még egy részem?

Szabadságom mindenem, s mégis titkolnom kell?!
Mint egy utolsó pillanat, egy isteni jel.
Egy ember az akasztófánál
kötéllel a nyakán,
kivégzésre várva, egy őrangyal oldalán.