Nem tudom, és nem is bánom,
Hogy mi lenne velem e világon,
Ha nem lennél
S te mit tennél,
Ha egyszer nélkülem ébrednél?

Egy zúzmarás hajnalon bámulom ablakom,
S szívem szíved hívja, vár, s zokogva sírja,
Nézek a hídra, mely összeköt Veled,
Szememben a könny gyáván remeg,
Majd csordul le arcomon,
Gördülve ömlik, hömpölyög, mint dalom,
S hívlak, vár szívem nagyon

Vakon bolyongok az árnyékvilágba
A hold-fényben várlak hiába,
S nem akarom tudni, de bánom,
Hogy Neked ott, nekem itt van világom,
Szívem szíved hívja, s fáj nagyon,
Hogy sírva állok Nélküled vakon

Nézem a tájat,
Mi közös emlék,
Itthon mindig várlak,
S mit meg nem tennék,
Hozzád 100-szor, 1000-szer elszöknék, hogy szeresselek,
S Te is szeress, s ne csak emlék lehess,
Mi elporlad szépen csendben,
S most semmi sincsen rendben,
Hiányzik a szemed, hiányzol nagyon,
S sírva állok Nélküled vakon

Hívlak, s már nem tudom,
Nélküled csak fáj, omlik minden napom.
Zúzmarás világom lassan szétesik,
S hiába bánom, Veled jól esik
Minden egyes perc
Ha Veled vagyok,
A Nap, a csillag Neked ragyog,
Érted élek, s ha kell, majd halok,
Némán állok, könnyem fagyott,
S bánom a nélküled eltelt napot

Árnyak-fények, gyertyák égnek,
Pislákol fényük, nélküled félek,
Ekkor lelked lelkembe karol,
Szívem megdobban, s dalol,
Álmodom a napot, s áldom a percet,
Mikor újra látlak Édes Herceg!!!
S csókkal keltesz Édes, Drága,
Lassan szívem kóbor szárnya
Szivárványt rajzol a fekete égre,
S érzi, holnap láthat végre!!!