A márciusi Hold, bár fogy, csupa Láng ma,
Csillagok az Égen Ragyognak Egymásra.
Magány sehol, Isteni jel,
Homokot tenger, eget felhő ölel.

Ébredj, hisz Ragyog az Ég,
A nappal rövid, hát meglopjuk az Éjt.
Mi eddig szunnyadt, most új életre kél,
Árnyak jőnek, de egyik sem ért.

Már alszik a Föld, csak én nézek az Égre,
S fent egy Csillag Isteni fénye...
Úgy tündöklik, mintha beszélni próbálna,
Bár nem értem, de bűvöl a játéka.

Oly fény ez, mely Vad és Fehér,
Vonz a Csillag, de messzi e Tünemény.
Fáj a szívem, mert őhozzá vágyna,
Titkom emészt, mert messze van Hazája.

A sötét égen sok ezer Csillag mulatott,
Játszott fényük, de szememben Könny ragyogott.
Hisz egy varázsos Éj után a reggel oly' komor,
S foglak-e még látni Valamikor?

Hiába, választ senki sem tud,
Lassan a harang Éjfélre kong.
A márciusi Hold, bár fogy, csupa Láng ma,
S Csillagok az Égen Ragyognak Egymásra.