Nem figyeltél rám eleget
s megbántottál,amikor csak tehetted.
Patakba folytak könnyeim mióta elidegenültél,
most simogatnád ajkam,de felém mára kihültél.

Elszakítottál magadtól,
s te akartad hogy ne beszéljünk haragról.
Szívem törted darabokra,
mint a vad tépi áldozatát darabokra.

Könyörtelen voltál,
mégis szerető szívembe holtál.
Szakítanálak én erővel,
de a fájdalom sebet vert vérző lelkembe.

Nem akarok gondolni rád,
mégis mindennap nyílt szemekkel töltöm az éjszakát.
Mardos bűnöd,
nem értem bűntudatod hogyan tűröd.

Azóta rád gyűlölettel gondolok,
hiszem a túlvilágon a lelkek még boldogok.
Hideg tekintettel tekintek másokra,
bűnöd hogy rideg vagyok társaiddal.

Egyedül te számítottál,
s titkok erdejével áhítottál.
Azóta tudom nálad rosszabb nincs,
ki újra szívembe hatol,ő lesz az örök kincs.

Megtanítottál hogy ne bízzak másokban,
bűnöd viszem tovább társaidba.
Nem akartam olyan lenni mint te,
s a légből a porba süllyedni le.

Mégis megtettem s bűnhődtem,
azóta lelkemen tűnődtem.
Keresem a hibát mi orvoslásra vár,
hisz az életből nekem is jár.

Keresve keresem kit nekem küldtek,
hosszú az út,de végül ketten egybegyűlnek.
Találkozik a két út,
s szívem a porból újra az életbe jut.