Vártalak,
mint egy régről ittfelejtett állomás,
egyetlen esti vonatát, amely
ha megáll, még akkor sem teszi le
fásult, soha el nem indult utasát.

Vártalak,
mint akácos mélyén megbúvó tanyán
nagymama a rég látott unokát,
kinek szeme rajta meg sem pihen,
s mintha taszítaná, úgy öleli át.

Vártalak,
mint apák a közönyízű láthatást,
dohányszagú, reszkető kezükkel
simítva sorsuk kusza fonalát, s
kóstolva a viszontlátás illatát.

Vártalak,
mint, ahogy rád csak én várok, várhatok,
csöndbe fúlt kiáltással ajkamon,
mert azt nem lehet, hogy érezd, hogy tudd,
mennyire vágyom, mennyire akarom!