Délceg ifjú a kocsmába’
Szaporán tölt a kupába
Hasonlít bár Adóniszra
Nem hiszi, míg meg nem issza

Testét, agyát fűtő borát
Míg nem üríti poharát
De ha azt már mind lenyelte
Megered majd az ő nyelve

A pohárnak fenekére
A kocsmában körülnéze
Meglát most egy fehérnépet
Sose látott ilyen szépet

Az, ismerős társaságban
Hogy átüljön, ürügy már van
Megigazgatja ruháját
Belülről lesi kupáját

Nagy merészen odalépdel
Szóba ered fehérnéppel
Elkezdődik a bóközön
Szívében most nagy az öröm

Mondókáját hosszan mondja
Nő nevére sincsen gondja
Az kedvesen csak mosolyog
Az éjszaka gyorsan csorog

Itt a hajnal, ifjú kérdi:
„Szabadna-e elkísérni?”
A nő igennel válaszol
Ketten el, a többi oszol

Kapualjban megállanak
Még egy néhány szót váltanak
Majd az ifjú égő ajka
Másik ajkán terem rajta

Elégedett, büszkén csókol
És a többi megy magától
Elégedett szövegével
Amivel, hát lám, mit ért el

A nő meg már de rég várta
Álljon be az ifjú szája
Csak tudná, hogy mért szónokolt
Mikor úgyis az övé volt