Egy ideje egyre határozottabban érzem:
egy ostoba rovarhoz hasonlítok
aki fel sem foghatja
az üveg létezését
s ahelyett, hogy az ablak
nyitott résén kisurranna
az őrületig, a pusztulásig
próbál áthatolni
a láthatatlan, tömör lapon

(az áthatolhatatlanon)