Milyen üres, sivár, unalmas a város!
Poros, ha nap süti, ha meg esik, sáros.
Mért születtem épp ide, mit keresek itt?
Nyugtalan szívemen jó séta sem segít.

Csak űzöm magam, valahová el, messze,
nem érdekel, ha nem kísér jó szerencse…
én az ismeretlen nyugalmat keresem,
s nem találom a legnyugalmasabb helyen.

Nem, nem e kis vidéki fészek hibája.
Megvan aranyesős, japán rózsás bája,
bajomról nem e párezer ember tehet,
hisz nem lehet minden nap farsangi menet.

Tűnődve járok-kelek, koptatva talpát
ronggyá járt cipőmnek, s az álmok, a tarkák,
a lepkeszárnyúak, hova hívnak engem,
hova kell már mindig csak mennem, csak mennem?

Sehová. Mit tudom én, ahol mindig más…
ahol tanyát vert az örökös változás.
Sehol se lesz jó talán, csak két pont között,
vén Ulysses szelleme belém költözött