Életbe vágó kérdés az, hogy aki tudatosan érzékeli a napról napra terjedő sötétséget és a semmi jeges szele már hallhatóan fütyül a fülébe az egyre gyorsuló zuhanás közben; hogy élje túl ezt a megbüdösödött életet.

Miért? Miért keljek fel minden nap és szaporítsam a gubancokat a világ hálóján? Utálok reggelente felébredni, mert az ébrenlét számomra olyan, mint a rémálom. Újra és újra arra kötelez a munka, a megélhetés kegyetlen démona, hogy magam is hozzájáruljak az egyre terjedő sötétséghez. Hogy mindennap megalkudjak, hazugságokat terjesszek, hazudjak, hogy munkámból adódóan belevesszek abba a húsdarálóba, amit bürokráciának hívnak, és ami egyre démonibb és aljasabb lesz. De említhetnék más foglalkozást is. Aki manapság "értelmiségi" pályára adja a fejét, az a létrontással jegyzi el magát.

Mi az az élettechnika, amelyet alkalmazva nem szennyezem be magam és mégse az aluljáróban kötök ki?

Hamvas Béla írt erről a Karneválban, a szent gazfickókról, akik kinevetik a hülyéket, a hülyeségeikből élnek, közben jól megtömik a zsebüket, de nem ez a lényeges, mert abszolút nem tapadnak a pénzhez és az anyagiakhoz. Egyáltalán, semmihez sem tapadnak. Ezen aljas rendszer felébe kerekednek, mert átlátják romlottságát, és úgy győzik le, hogy hülyévé teszik és kiröhögik azt. A szent exkrementum kultusza, a jóindulatú gazfickó alakja. Akik saját ürüléküket árulják a hülyéknek szent ereklyeként és közben röhögnek rajtuk és a pénzt szétszórják és a világnak fittyet hánynak.