Homlokod gondok vonalazzák,
szemed körül árnyékot vet a hétfő,
tétova mosolyod vigyázzák,
kik ismerik tegnapod ízét.

Nem indulsz új utakra ismét,
régi köröket rósz egyre,
munkás kezed erőtlen erejét,
ejted tenyerembe.

Tenyerén hordozott kezed óvón.
Benne lelt énem menedéket,
Házam volt, kapcsom, erős hálóm
mely visszavonzza, ki megtévedt.

Felhős tekinteted árnya eltűnik,
gondod tova rebben,
én kapaszkodom ismét,
s lelem menedékem tenyeredben.