Sóvárgott a rózsaszirom, hogy eljusson a partig.
Nem volt ki megsegítené, csak ázott, szakadatlan.
Nappalok jöttek, zord magányába fordulva sodródott.
De egy pillanatban megfosztották a valóságtól.

Minden messzinek tűnt lent a vízi élet alján.
Sok szándék merült már itt az iszapba rég.
És még több töretlen bevésett kérdés lebegett.
Hazugságokkal átitatott mogorva akaratlanságban.

Semmit sem hozott a holnap.
Nincs holnapután.
Semmit sem könyörögtek ki az isteneink.
Elvesztettük a ma fényeit.

Ezrével haladtak el a mondatok az éjben.
Még több tett ígértetett.
De nem volt ki elvégezzen, az ásó vájta sebekkel.
Pedig az elmaradt földek, meztelenül kínálták testüket.

A szándék a fontos, mondja az írás.
De hol az, ki szándékát megszülné?
Hol bujdosik kinek a léte fohász.
Senki sincs már a földeken.

Méltatlan suttogások beszélnek a jövőről.
A megszületlen önmarcangolások semmibe merüléséről.
Alantos elszakadt rongyos félelem sorairól.
Mogorva viszkető tehetetlenségről.

Ma azon rágódsz mi lesz holnap.
És holnap után?
Semmit sem hoz majd a holnap.
És nem lesz holnap után...