Itt ülök most az üres lap előtt,
Fejemben zakatol az elmúlt délelőtt.
Csapongok, tán ilyenkor szabad,
Magukat kelletik, kínálják a szavak.
Kusza írásom fel-lekanyarog,
Nemtörődöm, kapkodó sorok.
Takács vagyok, szövetet szövök,
Gondolatvászon-kelmét kötök.
Színes szálai sok-sok volt pillanat,
Tünékeny, mélázó fecsegő én-szavak.
Mind-mind enyém, s ha titkát felfedem,
Áttetsző üveggé válik még a sejtelem
Is, ami akkor mar belém, ha fáj, ami nincs,
És a nincs, több mint csalóka fény.
Papírlap-magányom lábnyomán, rejtekén
Tavasz sarjad a tél markolta fán, és
Rügyet bont a cseresznye és barack,
S itt bent megélem a télben a tavaszt.