Az évek bús csillagai hullnak fejemre,
Táncot járnak a napok körülöttem,
A jövő kezét fogva haladok előre,
Sír a múltam, mert elhagyom örökre.

A köd egy régi dalt dúdol fülembe,
Nem állhatok, meg szaladok előre.
Egy valami után rohanok, megbotlom,
Magamat látom a múltba bukom.

Ölelem a sártengert, érzem, süllyedek,
De jön a szél, felkap és elvisz engem.
A jelenem beszél hozzám, azt mondja:
- Menni, menni kell!

Zúg a fejem, beszélni már nem tudok,
A múlt a jelen és a jövő kiabálását hallom.
Egy pillanat egy perc, tisztulnak hangok,
S nyugodtan, suttogások közt haldoklom.