Egy rothadó tetemként fekszem a koporsóban,
körülöttem gyászolók könnye gyűlik egy folyosóban.
Halgatom ahogyan a pap beszél rólam,
nyitott szemeim érzik,nincs számomra holnap.

Lassancskán leeresztenek a mélybe
s szerelmem mámorának örökre vége.
Érzem ahogyan a kötél nyikorog
s a halál szekere gyorsabban forog.

Megérkeztem a sötétség medrébe,
szívem zakatolt egy haldokló test vermébe.
Kiakartam szabadulni
s a gyászolók közül valaki próbált a felszínre húzni.

Hiába fogta meg merev karom,
az életet el kell hagynom,még ha nem is akarom.
Már hallom az ásók zaját,
a földet a koporsóm tetejére szórják.

Véres szememből könnyek hullnak
s záporként egy halott szívbe fullnak.
A sötétség mélyéből a fények kigyúlnak,
míg testemből az élet jelei végleg kimullnak.

Testem végső útra indult,
hamvaimból egy új féreg életre virult.
Testemről a húst lerágják a férgek
s egy halott testbe zárnak végleg.