Akartam írni
Verset, vagy csak
Sorokat, arról,
Hogy a tavasz eljön,
Rügyet bont,
S előcsal színes
Krókuszokat.
Meg arról is,
Hogy a hóvirág
Gilinggalangol,
S dermedt szárán
Hajnalban még
Földig hajol,
Akár egy valódi
Primadonna
Előadás után, a
Világot jelentő
Színpadon.
Aztán arról, amikor
Séta közben
Hajamba kócolt
A tavasz.
Cirókált a déli szél,
s közben súgott
ezt meg azt.
Így merengtem
A Tisza parton,
Kerestem az elszállt,
vagy sosem volt
Ihletet.
És arról is
Írhattam volna,
Hogy szép az élet,
És szebb is lehet.
Igaz, időnként
Cibálva tépem,
Ő is tépdes, van úgy,
Hogy megtipor,
De hagyja magát,
S magamra igazítom,
Mint már annyiszor.
És arról is, hogy
Oly kevés kell,
Hogy higgyem;
Érdemes lehet.
Hogy is volt?
Ja, a tavaszról,
Írtam volna
Verset, rímeket.
De közben hazaértem,
S rímeim elől elfutott
A vágyott költemény.
Mi maradt belőle?
Néhány sor, azt mind
Idekopogtam én.