Amikor ott van és indulna már
Valami visszatartja, nem engedi
Pedig nagyon szenved, mégis itt marad
Mert, Ó, a gazdát nagyon szereti.
Öreg mind a kettő, kutyus és gazda
Gazdasszony az urát a kamra elött várja,
De az ki nem jön. Várja hogy kutyája
Életét a Földön csendesen lezárja.
De a hű kutya tudja, míg ott van Ő
El nem hagyja, mert a mindig szerető
Kéz még ott pihen a buksiján
S így e Világot itthagyni sajnálja ám.
Pedig amíg az Úr reá nem talált
A kamra sarkában bizony már
Rálépett az ÚTRA, melyre csak neki
Van járása, neki ki már szenved itt.
Ekkor jött Ő és tán csak szívében,
De megérezte, hogy jött a szenvedélye.
Szenvedély, mert már fiatalon a sarkában
Loholt és csaholt utána.
S most végre a gazda felállt
Egy könnycsepp gurult le szomorú arcán
S rászólt az engedelmes kutyára:
"Halld parancsom még utoljára,
Lépj át nyugodtan a másik világra!"
A kutya ekkor szépen engedett
S tovább már az árny úton lépkedett.