Hajnalodik. Leültem írogatni. Visszaemlékszem.
Pici voltam, apró manó... A kislány, aki Édesapja kiszuperált versenyautójában játszott nap-mint nap. Emlékszem, bár kicsit ködösen. Egy kereklámpás Lada volt. Kék-sárga festéssel. Két fa között állt az udvarban, magányosan. Gyermekéveim fontos színhelye volt ez az autó. Emlékszem, ültem a kormány mögött, berregtem, és elképzeltem, Apa hogy vezethetett. Sok fotó porosodik a fiókokban. Nemrég előkotortam őket. Szívmelengető volt megnézni.
A kis koromfekete hajú lányka ül az autóban, és történeteket gyárt. Képzeletben átveszem a kupákat. Szinte érzem, ahogy az udvar megelevenedik, murvás pálya lesz belőle. Még mindig berregek. Kiszállok, mosolyogva fogadom a gratulációkat. Majd Édesapámhoz futok, és elújságolom neki: "Apa, ha nagy leszek, rallyversenyző leszek!" Szüleim megmosolyognak. Én boldogan szaladok vissza a hőn szeretett Autóhoz, és újra elmerülök álmaimban.
Nagyobb lettem… Már felfogom a történeteket, amiket Apa fénykoráról hallok. Elborzaszt a csúnya baleset sztorija... "Apa.. Talán mégsem leszek rallyversenyző..." Ebben a tudatban eléldegéltem pár évet.
Aztán a szenvedély, melyet szüleimtől örökölhettem, fellázadt... Alig tizenöt voltam, mikor eldöntöttem: A kislány vágyai teljesülnek. Emlékszem, Édesapám odaállt elém: "Na, Tejbetök.. Még mindig akarsz versenyezni?" -Boldog voltam.- "Naná, hogy akarok!"
Megvettük az autót. Emlékszem, jóformán azt sem tudtam, mi fán terem a Lada. Aztán szép lassan kezdtem tanulgatni a kifejezéseket... 2105, Vaz, bukócső... Egy teljesen új világba cseppentem. Mennyit dolgoztunk mi azon az autón... Megvettem életem első szerelőnadrágját. Élveztem, ha nyakig olajos vagyok, és tudtam: fontosat csinálok. Lassan-lassan beállhattam segíteni a Fiúknak. Megtanultam kereket cserélni. Élveztem, ha egy csavarkulcsot kértek tőlem, és tudtam: melyiket kell adnom. Kaptam önálló feladatot is. A festést javítottam, mintákat matricáztam az autóra. Emlékszem. Egy skorpió, és egy farkas volt a két minta, több éjszakán át görnyedtem felettük. Aztán felmatricázhattam az oldalablakokra a neveket is. Azt az örömöt... A saját nevem ragasztottam fel! Ezt az érzést soha nem felejtem... Megkaptam az első bukósisakom. Alig akaródzott legalább éjjelre letenni..
Az autóval sokat pepecseltünk. De megérte! Eljött az első versenyem hajnala... Azt hiszem, épp, hogy betöltöttem a tizenhatodik évem. Több száz kilométert utaztunk a távoli reptérre, ahol rendezték. Még világos sem volt, mikor kelnem kellett. Élveztem. Apa ráállt az autóval a trélerre, és indultunk. Próbáltam enni. Nem sikerült. Próbáltam aludni. Az sem. A több órás út alatt tövig rágtam a körmeim. Emlékszem, a gyomrom kikívánkozott belőlem. Mikor megérkeztünk, alig bírtam leirányítani az autót. Nem láttam tisztán. Azon gondolkoztam, a pánikbetegség fertőző-e, és kitől kaphattam el... Beneveztem a versenyre. Kitöltöttem minden űrlapot, reszketeg betűkkel. Nem odázhattam tovább, a verseny kezdődött. Kis híján visszaléptem, de meggyőztek. Én akartam, mennem kell. Aztán rájöttem, ha nem ülök be, óriási élményt szalasztok el. Bepréseltem magam a kagylóülésbe, becsatoltam az övet, felvettem a bukósisakot, az ölembe kaptam az itinert, és indult a felvezető kör. Akkor, és ott, mikor elindultunk, minden félelmem elmúlt. Soha nem tapasztalt boldogságot éreztem. A pilótám diktálta a kanyarokat, én engedelmesen írtam. Tudtam, hogy egymásra leszünk utalva, oda kellett figyelnem. Mikor vége lett a felvezetésnek, a kicsiny szervízparknak nem nevezhető placcunkon még meghúztam a kerekek csavarjait, és már ültem is vissza az autóba. Emlékszem, álomszerű volt az egész. Mikor a rajt előtt kidobtam az ablakon a cigicsikkem, felvettem újra a sisakom, s a lámpa zöldre váltott, a Navigátorok Gyöngyének éreztem magam. Minden úgy ment, ahogy meg van írva. Jó időt teljesítettünk, egymás keze alá dolgoztunk, mi hárman: Az Autó, A Pilóta, és A Navigátor. Arról már kevésbé szívesen beszélek, hogy a harmadik kör tájékán be kellett fejeznünk a versenyt egy elkapott lassító miatt, de el beletartozik sajna.
Aztán sorra jöttek a versenyek. Szinte mindet ugyanúgy élveztem, mégis mindegyik mást nyújtott. Komolyodnom kellett, hisz tőlem is függött a verseny kimenetele, mindenre figyelni kellett.
És most itt vagyok. Írogatok, de már aludni kéne, mindjárt csörög az óra. Fel kell kelnem, hogy kezdjem a napot: Új autót építünk...