A völgyünkre már ráhajolt az esti csend,
Mézízű szél csókolta a bódult hársakat,
Ébredt a szendergő szemérmes-buja vágy,
S forró ölembe hívtam mohó, vad ajkadat.
És mint jó adós, megadtam minden tartozást,
Becéző csókokat, gyönyört, simogatást ...

Azóta rólunk fecsegnek a fák s az árnyak,
Azóta rólunk pletykál a cserfes patak,
S a tisztás, hol földig hajolt a fű,
Ránk vall, akár az ujjlenyomat.