Három majom rongyokba csavart füstöltsonkát talált az erdei úton.Szekérről esett le, gazdája nem vette észre, továbbszekerezett.
A majmok meg is osztozhattak volna a sonkán, de önző módon mindegyik magának követelte azon a címen, hogy ő látta meg elsőnek, pedig egyszerre vették észre.
Arra ment a róka, hallgatta egy darabig veszekedésük, majd így szólt:
-Javasolom, hogy aki a legszebbet álmodja közületek, azé legyen a sonka!
A majmok meghökkentek.A legszőrösebbik, Muk, felkiáltott:
-Ez nem lesz jó! Esetleg valamelyikünk előbb ébred fel és megeszi!
-Ezen könnyű segíteni! - válaszolta a róka.Egymáshoz kötözlek benneteket és akkor efelől nyugodtan alhattok!
A legkisebb majom, Mik, azonban fejét csóválta:
-Ez nem lesz jó! Te, róka, amíg mi alszunk, elcsenheted a sonkát!
-Ezen könnyű segíteni! - nyugtatta meg őket a veresbundás.Akasszátok a sonkát egy magasan levő ágra, oda, ahová én nem tudok felmászni!
Igy történt.Az egymáshoz kötözött majmok egy idő után horkolni kezdtek.A róka szerelmes pillantásokat vetett a magasban himbálódzó fínomságra.Mókus futott felfelé a fatörzsön, odaszólt neki:
-Ó, te gyönyörűfarkú, fürge szépség, segíts nekem! A szél magávalvitte ünnepi kalapom, ráadásul a sonkát, amit szegény beteg édesanyámnak vettem, felhajította a fára! Látod?! Légy szíves, rágd el a kötelét, hogy leessen!
A mókus nevetett:
-Ostoba róka, azt hiszed: segítek?! Multkor majdnem elkaptál a földön, amikor makk után kutattam, akárcsak a kisöcsémet! Még szerencse, hogy nem tudsz fára mászni!
A róka erre rögtön másfelé forgatta észcsavaros beszédét:
-Igazad van, bölcs mókus, mindmáig bűnös, alattomos állat voltam! Bánatomban öngyilkos leszek! Lefekszem ide a földre, a sonka alá. Rágd el a sonka kötelét, hadd essen rám az a hatalmas húsdarab, hadd üssön agyon!
A mókust sem ejtették azonban születésekor a fejelágyára, úgy tett mintha habozna, gondolkozna, majd így szólt:
-Rendben van, de halálod előtt be kell vallanod valamennyi bűnöd és bocsánatot kell kérned azoktól, akik ellen vétkeztél! Várj csak, idehívok néhány károsultat!
Hamarosan madarak, mókusok, erdei egerek gyülekeztek a “színpadi előadásra”.Lent a róka, aki már nagyon vágyott a sonkára, egyre ócsárolta, szidta önmagát és hamis könnyek között, sunyi pislogásokkal kért bocsánatot.Az ágakon elhelyezkedő két- és négylábú népség ezen igen jól szórakozott, nevetgélt, felkiáltásokkal segítette a róka önmarcangolását.Végül a mókus megunta a heccet és felkiáltott:
-Sajnos, úgy döntöttünk: mégsem segítünk neked az öngyilkosságban, amelyből a végén sonkagyilkosság lehetne! Sok tyúkot, libát, kacsát lophattál a faluban, mert közeledik bírád, a vadász, duplacsövű puskával. Két kopókutyája mellette fut..
E hír nem volt igaz, de a róka annak hitte és gyorsan kereket oldott.
Vadász helyett hatalmas, csillogó szemű medve jelent meg.Rábámult a két- és négylábúakkal telt fára, azután jól megrázta: hátha lehullik valamelyik.Persze, nem hullott le egyikük sem: a kétlábúak elszálltak, a négylábúak jól megkapaszkodtak az ágakon, azután elfutottak.A sonka madzagja viszont elszakadt.A disznóbólvaló leesett és kupán ütötte a medvét.No, az annyi volt kemény kobakjának, mint a semmi! A mackó megörült a sonkának, rögvest felfalta. Utána még vagy ötször megrázta a "sonkafát", de mivel az nem kedveskedett neki több sonkával, elcammogott.
A felébredt majmok egymás szavába vágtak, úgy mesélték "gyönyörűszép" álmukat. Amikor azonban észrevették, hogy a sonkából csak némi csont maradt, iszonyú haragra gerjedtek.Ráadásul alig tudtak megszabadulni kötelékeiktől.Ezt követően megegyeztek abban, hogy csak az az álnok róka ehette meg a pompás disznóbólvalót. Legközelebbi találkozásukkor a róka hiába tagadott, esküdözött ártatlanságára, a majmok alaposan elpáholták.
-Ó, az az átkozott, csábító sonka! - szitkozódott a róka, amikor a majmok végre otthagyták. Előbb bevallatta velem minden vétkem, utána a kutyás vadászbíróság elé akart hurcolni, most meg a majmokat uszította rám! Üldöz a Balszerencse!
Nehogy a Balszerencse csak őt üldözze, egy felbukkanó tapsifüles után eredt.A nyuszit azonban szárnyai alá vette a Szerencse: elmenekült.