A kék galambról nem tudtam miért jött.
Zöld ágacskát csőrében nem hozott.
Időtlen bárkám bús-kopottas szélén
piros drágakő-szemmel hallgatott.

- Már vége van a vér- és könnyözönnek?
- gúnyolódtam.Csak ült a kék madár.
Éreztem, álom volt csak Ararátom,
s az isten, kiről hittem: hozza már.

Tollából pici hajnal-rózsaszín szállt.
Ült a madár.Víz csobbant, s hallgatott.
Én már csak másnak vágytam Ararátot,
hajnalt, melyből szebb végtelen ragyog.

Galamb tűnődött kéken, s hogy miért jött
nem tudtam meg.Elröppent.Meglehet,
isten volt, hogy velünk, öreg Noékkal,
közölje: nem hoz többé ágjelet.