Hol volt, hol nem, volt egy róka. Sőt! Nem is akárhol volt ez a róka, hanem olyan erdőben, ahol ritka volt a vadász, mint a fehér holló. Sőt! Még annál is ritkább..
Ami késik, nem múlik - tartja a mondás, hol jól, hol rosszul.Ezesetben jól, mert egy napon vadászkürt hangjait hozta a szél. A róka ezt a zeneszerszámot utálta a legjobban, bár a többit sem kedvelte. El is bújt rögtön egy tölgyfaüregben.
Délceg királyfi jött, büszke paripán, három lovas apródja kíséretében.Igencsak elmélyültek a beszélgetésben, tréfálkozásban, adomázgatásban.Nem is vették volna észre a rókát, nem volt szokásuk faüregekbe nyúlkálni. Kutyáik azonban kiszimatolták a vörösbundást, megálltak és ugattak. Tyúklétra és libaól, itt van a VÉG valahol? - gondolta ijedten a róka. Ám tudta azt is: "Aki időt nyer, életet nyer."Ámbátor jóapja így tréfálkozott ezen: "Aki csirkét nyer, csirkehúst nyel."
Szorult helyzetében nem várta meg, amíg a kutyák húzzák ki az odúból.Kiugrott, térdet-fejet hajtott a királyfi előtt és így szólt:
-Kíméld meg életem, felséges vitéz! Cserében elmondom mit álmodtam! Nem vagyok én közönséges róka..
A királyfi nem sokáig tétovázott. Minek neki mégegy rókabunda, amikor tele van palotája értékesnél értékesebb szőrmékkel? Kíváncsi is lett a róka álmára, beleegyezett a dologba.
A róka az igazat nem mondhatta meg: nyúlról álmodott, meg is fogta - álmában. Nagy hókuszpókuszok közepette előadta hát, hogy ő éppen a királyfiról álmodott, meg egy gyönyörűszép, kedves leányról. Ám a királyi udvarban ott lapult egy gonosz varázsló, egész még zöldellő családfájával: kacsák, libák, tyúkok képében. Ők meg akarják akadályozni, hogy a királyfi találkozzon ezzel a leánnyal és beleszeressen.
-No és mi történt ezután?! - érdeklődött a királyfi, mivel itt sokatmondóan elhallgatott a róka.
-Azt nem tudom, mert felébredtem - játszotta a róka az őszintét. Ám az az érzésem, hogy egyedül csak én, nemes Erdeiberdei Bennfentes Bendegúz, segíthetek felségeden. Bűvös álom volt ez! Jól tenné felséged, ha magával vinne udvarába, ott biztosan akadna számomra valami munka, mint például baromfiól-tisztítás, libaetetés vagy ilyesmi..
Arra gondolt a királyfi: a róka ravaszság útját rójja, - de talán nem mindegyik.Maga mögé ültette a rókát a nyeregbe.A kutyáknak ez nem tetszett, ők inkább a fogukat ültették volna - a ravaszdiba.
A róka szorgalmasan takarított a sok tyúk-, liba- és kacsaólban, etette a baromfiakat, ám olykor eltűnedezett. Merre járhatott?
Nos, azt a leányt kereste, aki nagyon szép, nagyon kedves és szerinte méltó arra, hogy a királyfi felesége legyen. Ha pedig egy róka nagyon keres valamit vagy valakit, rendszerint meg is találja. A leány, Kékcsillag Éva, azonban csak nevetett a róka szavain:
-Azt mondod, hogy a királyfi belém fog szeretni és én is a királyfiba?! Micsoda álmodozó vagy te, kis vörösbundás! Nem vágyom én a királyi udvarba, megelégszem szüleim tornácos házával. Ami pedig a szívemet illeti, azt nem egy gőgös királyfinak tartogatom, hanem annak a legénynek, akit megszeretek, - és aki viszontszeret!
A róka azonban nem tágított, beszélt tovább, hogy így, meg úgy, szép a libás gyalogút, meg aztán a királyfi is legény, s nem volt gőgös múlt év telén, miért lenne most, mikor itt a tavasz, s fűre fehér szirom havaz?! Addig-addig csűrte-csavarta a szót, amíg Kékcsillag Éva megígérte: holnap délelőtt, úgy tíz óra tájban, ellovagol a palota előtt.
A róka ügyelt arra, hogy másnap a királyfi a palotakertben sétálgasson. Amikor a leány feltűnt, a róka akkorát kiáltott, hogy a galambok mind elrepültek a tetőről:
-Felséges Királyi Úr! Ott lovagol az álmombeli leány! Felismerem!
Nosza, lóra ugrott a királyfi, a leány után eredt.Utól is érte és szép szavakkal hívta: legyen vendége a palotában! Ám hosszas könyörgés után is csak annyit tudott elérni: a leány megígérte, hogy holnap is ellovagol a palota előtt. Mikor? Azt nem árulta el.
A királyfinak annyira megtetszett a leány, hogy éjjel nem is aludt, csak róla, a gyönyörűszép tündérről álmodozott. Étvágya is elment, ez utóbbit a róka kicsit sem bánta, mivel ő a királyfi helyett is tudott enni mindenfélét: töltött csirkét, libamájat, kacsacombot.. Hűséges szolgaként gazdája helyett is falatozott. A nap már lenyugodni készült, a királyfi pedig igencsak nyugtalankodott: hátha mégsem jön el szíve hölgye. A felséges nyugtalanság tetőfokán azonban megpillantotta a lovon nyargaló Kékcsillag Évát. Lóra ugrott, utánaeredt. Most már könnyebben rá tudta venni a leányt, hogy másnap megint errefelé lovagoljon, mert Évának is nagyon megtetszett a királyfi.
A lovas találkozásokból szerelem lett. A leány belegyezett, hogy a királyfi meglátogathassa őt szüleinél, végül pedig abba is: a királyfi vendége legyen a palotában, a tiszteletére rendezett bálon. A róka ekkor félrevonta a leányt:
-Jól figyelj ide, Éva! Látom: jól alakulnak szívbéli dolgaid. Ne felejtsd el: ezt kicsit nekem is köszönheted.Ám erről a királyfinak egy szót se! Csupán annyit kérek tőled: ha a királyfi jelenlétében tyúkra, kakasra, lúdra vagy kacsára mutatok, némi borzongással-ijedezéssel mondd azt: - Juj, félelmetes!
A leány nem értette a róka kérését, de olyan boldog volt, hogy ráhagyta, legyen úgy! A királyfi viszont emlékezett a róka álmára és az ilyen gyanús állatokat rögtön kiutasította udvarából.A jószívű róka azonban sohasem utasította el ezeket az ízletes kiutasítottakat.
Hamarosan sor került Kékcsillag Éva és a királyfi lakodalmára. A róka ismét teletömhette magát libamájjal, de néhány sült fácánt is beröptetett. A királyfi nagylelkűen így szólt hozzá:
-Álmod gyönyörű valóságot hozott számunkra: boldogságot. Kérj tőlem valamit jutalmul!
A róka hajlongóan alázatos szerénységgel csupán pecsétes írást kért arról, miszerint a királyfi megparancsolja: se őt, se családját, se utódait vadász vagy annak kutyája ne bánthassa, ne ijesztgethesse, fővesztés terhe mellett, valamint ő és utódai minden hónapban kapjanak a királyi udvartól két tyúkot, két kakast, két libát, két kacsát, két malacot, ünnepnapokon ezenfelül két pulykát, két harcsát, két csukát, két pontyot..
-Rendben, legyen! - egyezett bele a királyfi. Ne haragudj, hogy félbeszakítlak, de táncolni szeretnék a feleségemmel.Inkább sorold tovább kívánságaid az íródeáknak, azután a pecsétőr majd ráüti a pecsétet, én meg aláírom!
Egyszóval ilyen szerény volt a róka. Kiváncsi vagyok rá: mi mindent kért volna akkor, ha belébújik az a restellnivaló szerénytelenség?!