Hol volt, hol nem, volt egyszer egy tengerentúli ország, ahol nem ismerték se a kutyát, se a macskát, se a rókát.Elvetődött ide egy nagyon ravasz róka.Beállított a legbaromfidúsabb portára, köszönt és tiszttelettudóan megkérdezte:
- Nem tudna munkát adni nekem, gazduram?! Nevem Kedvesveres Károly, fűzfaokleveles csirkegondnok, valamint tyúk-, liba-, és kacsaőr vagyok…
Megörült a gazda, mivelhogy időnként el-eltűnt egy-egy baromfija: csirke, liba, kacsa.Mi vitte el? Talán a kánya, talán a lánya, talán néha a héja, esetleg a karvaly, de az is lehet, hogy olykor a Magaslatok Királya, a sas..
Megegyezett a róka a gazdával fizetség dolgában: Dénesnapon disznósajt, Gyurkanapon hurka, Kelemen-napon kolbász, Sándor napján sonka és így tovább..
Teltek a hetek, hónapok.A baromfiőr beváltotta a fűzfaleveles okleveléhez fűzött reményeket. Nem tűnt el a gazda, Számolombámulom Bence, egyetlen csirkéje, libája, kacsája sem. Csőrös csütörtök, pirosmalac péntek, bámult ám Bence kiváló szolgájára!
A szomszédok viszont nem voltak ilyen szerencsések. Sőt! Gimbesgombos Gergelynek egy hónap alatt négy libája tűnt el.Hirtelenharag Henrik három növendékpulykáját kereste mindhiába. Nézzcsakoda Nándor öt hízott kacsáját hiányolta, de nézhetett ide, nézhetett oda, nem voltak sehol.Panaszkodásukra gőgös szavakkal felelt Számolombámulom Bence:
- Az én udvarom okleveles csirkegondnok és baromfiőr vigyázza!Amire senki sem vigyáz, - az hamarosan számban hibáz! Erre gondoljatok, fukarjancsik!
No, igen, de egyik éjjel mit vett észre Gimbesgombos Gergely a sokat sejtető holdvilágnál? A kertjében róka, méghozzá nem is apróka, - pont akkora, mint az a bájosan veresbundás Kedvesveres Károly! Színt kellett volna vallania a rókának, de nem veresedett el képe a gyanúsításra, hanem még neki állt feljebb:
- Megszántam magát, Gergely szomszéd, amiért annyi a libaeltűnési kára! Átmentem ellenőrizni, teljesen ingyen, az én áldott jószívemből: megvan-e minden kétlábúja? Ez a hála érte?!
Elrestellte magát Gergely gazda, hallgatott.
Történt viszont másnap éjjel, hogy Nézzcsakoda Nándor nem tudott aludni.Ez még nem lett volna baj, de ilyenkor az a szokása, hogy kinézeget az ablakon.Ezt tette most is.Ez sem lett volna baj, ha nem lát rókaárnyat, szájában kacsaárnnyal.Nosza, rohant utána, csak úgy egyszál gatyában, pittyegő-pattyogó papucsban, a Számolombámulom portára.Fellármázta Bencét, azután mindketten ki, az udvarra, a rókaházikó felé!
A rókaházban Kedvesveres Károly, - mivel gyanút fogott, hogy követték - ugyancsak gyorsan falta a kacsát.Ám jegyezzétek meg: sietősen enni valamit nagyon veszélyes! Félrenyelhettek! Károlynak is torkán akadt a kacsa lábából egy csontdarab, nem ment se előre, se hátra.Fulladozott.Gazdája belenyúlt a szájába és kirántotta.A róka levegő után kapkodott egy ideig, de nem késett túlságosan sokat a légbőlkapott magyarázattal sem:
-Gazduram! Hallottam, hogy Nándor úr kertjében valami suhog.Átszaladtam.
Óriási madár volt, sas lehetett! Benyúlt a kacsaólba, kihúzott egy szerencsétlen hápogót.Én elkaptam a kacsa lábát.Egész idáig vonszolt a sas! Itt leszakadt a kacsa lába és megakadt a torkomon.Az állat többi részét elvitte az a gaz madár. Így volt, esküszöm!
Számolombámulom Bence mindezt elhitte volna, de Nézzcsakoda Nándor addig-addig nézelődött, tamáskodott, amíg egyszercsak felkiáltott:
- ..hiszen ez a rókaházikó tele van kacsatollal! Nem sasmadár volt a tolvaj, hanem te, jómadár!
E leleplezésre Károly állásából rögvest kilépett és meglépett.A dolgok ekképpen fordulását eleinte nagyon bánta, később kicsit sem.Az erdőben ugyanis nemrégen odaérkezett szépséges rókalánnyal találkozott, Libamájas Emíliával.
Családot alapítottak, szaporítottak, a környéken a tyúk-, liba- kacsanépet viszont számában csökönyösen csökkentették.Boldogan éltek, igaz, később kissé kevésbé boldogan, mert e tengerentúli országban megjelentek az első kutyabevándorlók is..