Megszületni, élni a nagyvilágban,
Boldognak lenni, vagy szenvedni,
Ki dönti el, kinek melyik járhat?
Itt az igazság már nem létezik.

Mindenkinek jár egy apró mag,
Benne boldogság virág megbújva,
Van kinek megnő és szépen fejlődik,
Másnak elrohad, tán ki sem csírázik.

Ágyhoz kötözve fekszem egymagam,
Szemem plafonra mered a semmibe,
Szürke fény szitál a rácsokon be,
Kezem ökölben, egy magot szorongat.

"Kelj ki! Kelj ki!" - suttogom,
"Nyílj ki! Hajts ki!" - gondolom,
"MIÉRT, MIÉRT???!" - ordítom,
"Kelj ki..." - mormolom, és vigyorgok.

Locsoltam és tápláltam,
Óvtam és védtem mindentől,
Életet adtam életemből,
Éreztem, bármikor kihajthat.

Napok teltek el és hónapok,
Évek lettek a napokból,
Én csak vártam és vártam,
Gondoltam, remény mindíg van!

Nem nyílt ki a magom.
Penészes és romlott.
De én csak szorongatom,
"Nyílj ki! Nyílj ki Boldogságom..."