S zomorkás lehetnék, már
Z izzen a levél a fán,
E reje fogytán, majd lehull.
P iros-sárgásan tobzódik a kert
T ivornyás kedvét nem szegi,
E lfogadja, hogy korán alkonyul.
M ég kacéran lebbenti leplét,
B ár borzong a fényben reggelente,
E gy végtelen pillanat volt a nyár,
R eméli, lesz még felszikrázó kedve.