Időnként én is nőnek öltözöm,
A ruhák halomban állnak, pedig nem költözöm.
A tárt szekrény ásító szájjal csodálkozik,
Mily szeszély pusztította polcait.

Blúzok, szoknyák, pulóverek,
Sálak, harisnyák, nadrágok, blézerek,
Hevernek halomban fotelben, székeken,
A káosz egyre nő, nyugalmam nem lelem.

A nő, ki bennem él, már oly bizonytalan,
S az öltözés, még sajnos, mindig hátra van.
Majd tükörbe néz, mert ez nem lehet:
"Nincs egy rongyom-de tényleg-, amit felvegyek."

Végül az órára pillant, ó, te fránya idő!
S egy perc alatt farmert húz a nő.