Vagyok a mában, és élek, mint egy forgó
helikopterlapát a mindenségben,
hol minden ég, benn a légben, a fortyogó,
sötét, anyagtalan reménytelenségben.

Ez nem vicc, mert tudom, hogy ott vagyok ahol
a semmi és a minden öleli egymást,
fagyott forróságban, dermedten izzadva,
küszködve bizonyított bizonytalanságban.

Csak ülök, és nézem a fejetlenség fejét,
ahogy fröcsögve szórja önhitt velejét,
a vége még sehol, de már nem látom az elejét!

S mint birkák, juhok, az akolba beomlok én is,
s remélem, egyszer talán valamikor mégis
beállít a jólét, amit hirdet a tézis!