A sárga ponyván nyújtózott a macska,
Önnön kedvére, lustán, jólesőn.
S közömbös tekintete megpihent
A kapun épp belépő érkezőn.

Zavarsz! Fontold meg te ember,
Hogy kedvem tovább mivel keresed!
Foghatsz egeret is, de mégse, hadd el,
még elrontanád, nálad megeshet.

Ha már jöttél, csak úgy mellesleg,
Észrevehetnéd, hogy üresen ásít a tál.
A házat őriztem, amíg kujtorogtál,
Zűr így nem is volt, ugyebár.

Az természetes, hogy hálát rebegnél,
Zavarod megbocsátom neked!
Távozhatsz! Most cseppet pihennék,
Foglalkoztam veled épp eleget!