Betért János a falucska furanevû boltjába.A cégérén ugyanis ez állt szivárványszínû , girbegurba betûkkel: EZ IS , AZ IS..Meglepõ elnevezés volt , de hasznos.A vásárlóknak így ugyanis gyakrabban eszükbejutott: ez is szükséges , node az is..majdnem elfelejtettem! Kapható volt ebben a boltban sótól , cukortól , liszttõl kezdve hetyke pengéjû új kaszáig mindenféle.
Hazatért János baj nélkül , de nem vaj nélkül.Továbbá vett lisztet , cukrot , sót , gyufát is.Otthon elõször mindent az asztalra rakott le.
A három törpét viszont nem õ tette az asztalra , hanem maguktól ugrottak oda János zsebébõl.Igy derült ki , hogy , tudtán kivül , õket is elhozta az Ez is , az is..-boltból.Oda meg mint kerültek?! No , az egy másik , hosszú-hosszú történet , egyszer majd elmondom!
A törpék termetüket illetõen túlzásba vitték a törpeséget.Féligmondó Károlyka volt a legnagyobb , de õ is csak egy paraszthajszállal nagyobb az arasznyinál.Testvére , Féligmondó Áronka alig valamivel volt kisebbecske nála , de leánytestvérkéjük , Féligmondó Fannika volt a legminibb pindurpandúrka: csak félarasznyi.
Meg kell adni , csudakedves kis pofikák voltak mind a hárman.Csinos fûzöld nadrágocskák , fûzöld szoknyácska a leánykán , égszínkék ingecskék , égszínkék blúzocska Fannikán..no és azok a mulatságosan csintalanul nevetõ szemecskék!
Ámult-bámult János , végül pedig , miután a törpécskék bemutatkoztak , jót nevetett:
- No , ti Féligmondók , nincs kedvetek paprikáscsirkét ebédelni velem?! Az enyém volna a megtiszteletés , meg a paprikáscsirkéé!
Volt azoknak ehhez kedvük , méghozzá nagy.Evés közben félig se mondtak semmit , de , mire János feleszmélt , a paprikáscsirkét teljesen megették , neki nem maradt , csak a megtiszteltetés.Õmaga nem bánta , csak a gyomra , mert annak be kellett érnie vajaskenyér-ebéddel.
Hanem a Féligmondók meg akarták szolgálni az ebédet: önként jelentkeztek egérfogásra. János örömmel vette , mivel cicáját , sajnos , két hete ellopta valamiféle csúnya macskatolvaj , akit , emlegette , az ördög karmoljon meg! Igy most macskátlan volt a ház.
A törpék hamarosan fogtak is egeret , méghozzá hatot.Megtalálták János gyermekkori kis játékszekerét.Befogták a hat egeret és vígan ide-oda szekereztek.
Örült János , estefelé mégis megkérdezte:
- No , hékások , hol vannak az egerek?!
- Elengedtük õket! - válaszolt a szoknyás törpecsöppség , Féligmondó Fannika. Mi nem bántjuk az egereket , csak megfogjuk és játszunk velük! Olykor maguktól is elõjönnek , ha hivjuk õket.
- No , ezt nem mondtátok , csak a dolog másik felét , ti féligmondók! - dörmögött János , de nem haragudott igazából.Különösen amikor a törpék megígérték , hogy palacsintát sütnek vacsorára. Új seprû jól seper , - gondolta János - hátha az új szakácsok is jobban sütnek-fõznek , mint õ.
Sütöttek is és volt finom-finom túros- , lekváros- és dióspalacsinta.
Volt , - de meddig?
Amikor Jánost a konyhába csalogatta a palacsintaillat , már csak az orra lakhatott jól.Kiderült: sütni sütöttek ugyan palacsintát a Féligmondók , egyiket a másik után , de mindjárt meg is eszegették-ették , egyiket a másik után , szóval , mitagadás , valamennyit.
- Azt nem mondtátok , ti Féligmondók , hogy nekem nem hagytok félfogamra valót sem! - dohogott kissé János , mert be kellett érnie lekvároskenyér-vacsorával.
Féligmondó Fannika úgy vélte: ebben fõleg a palacsinták hibásak , mert szájbamászó , torkonlecsúszó palacsinták voltak.Károlyka és Áronka viszont csak bûnbánóan pislogott ide-oda.Most nem szóltak fél szót se , félig se!
János a törpék maszatos képére nézett , elnevette magát és már nem is tudott haragudni rájuk.
Másnap a törpécskék korán keltek , megreggeliztek és szaladtak ki a kertbe - játszani.
Késõbb felkeresték Jánost , aki szintén a kertben szorgoskodott , kapálgatott.Károlyka elöl , Áronka hátul fogta azt a kis ládikót , amelyben Fannika ült , azaz trónolt , mint egy mesebeli hercegnõ.A törpefiúcskák vitték a Fannikával telt ládikót a kacsák , libák , tyúkok nagy és hangos álmélkodása közepett.Fannika pedig tapsikált , versikélt:

Láda , láda!
Fannika találta!

Jánosnak feltűnt a kicsi , de igen különös , ütött-kopott , zöldespiszkos ládikó.Mosolygott , tréfálkozott:
- Nem kincsesládikó volt ez?!
Fannika méginkább nekividámodott és ezt énekelte:

Ez-az volt ám benne!
Fannika kivette!
Almafára tette!
A szél hadd lengesse!

Kíváncsi lett János , az almafára pillantott , s hát uramfia! A szelecske gyönyörûen szikrázó nyakláncokat lóbált ide-oda az ágakon.Hamarosan kiderült: aranyból , ezüstbõl vannak , néhányat meg igazgyöngyökbõl fûztek össze!
- Ó , ti féligmondók! - ugrálta körül János örömében az almafát.A történet másik , kincses felét de nehezen böktétek ki!
Déltájban kedves vendégek érkeztek Jánoshoz: unokái , Máté és Szilvike.Õk nem az ékszereket ugrálták körül , hanem a törpécskéket ölelték magukhoz nagyboldogan.Micsoda játék kezdõdött , - még elképzelni sem tudjátok!