Alkonyadtól éjszakába futkosok,
S mégsem lelem utam, az ösvényt,
Melyre rá kell lépnem önként,
Különben végképp elbukok.

Halottakért gyertyát gyújtok,
Lelkem adom az ősökért,
S ez erős hitem arra ösztökél,
Hogy embertársaimért igát húzok.

S társim! Becsültök-e ezért,
vagy inkább megvetettek?
Eladnátok-e ezüstpénzért?

Engem (végre) eltetmettettek,
S hiába a sok vérért,
Melyet értetek ejtettem!