Hideg van s a halál szele jár a tájon,
a távolban áll egy fiu szívében tűz lángol,
felemészti lassan ez az átok álom.

Sosem volt boldog fájdalmát hordta,
de a sors egyszer csodásan felkarolta,
öröm élt szívében, s egy csoda lelkében!

Csoda mely minden színnél szebb volt!
Egy álom mi határokat könnyen letarolt,
s mozdulat mely tétova és varázslatos!

A csoda egy lány,kinél szebb nincs is talán,
kinek ajka izzó és édes csókra hajló,
szemei csillagok, ám szíve ezer titok!

Ha a lány kezét fogta, a világ baját elhagyta,
érezte teste lángoló, édes szerelmét,
s tudta hogy míg él szeretni fogja kedvesét!

De a sors fintora a titkokat mind előhozta,
a fiú szívét már örökre gyász borítja,
szerelmes szívét sötét átok szomorítja!

Meghalt a lelke, elveszett mindörökre,
szép tűz nem lángol már többé benne!
Csak szíve vágtat, bele a halálba!

Halál jár a tájon, szíve nem ég nem lángol,
elvesztette álmait s szép szerelmes vágyait,
mindenét mit megkapott a halál elragadott!