Mintha rózsák százai nyílnának tavasszal a kertben
Szemedbe nézve ily emléket idézel bennem
Mindenféle illatok, érzések s dalok
Mit sokáig csak kerestem, egyszerre lobban lángra,
S szemeiben megtalálom, mit elveszettnek hittem.
Visszamennénk az időbe, a ház melletti meleg kőre
Hol rózsabokrok árnyékába, találnánk a boldogságra
Közben forrón ölelkezve, a fájdalomtól bizseregve
Boldogan élnénk meg utolsó pillanatunk,
S e kertben hagynánk minden gondolatunk.
Csak az utolsót tartanánk meg, amiért éltünk
A szerelem, s a szenvedély nekünk a létünk.