Én nem e kornak írom ezt a verset,
de a Jövőnek. Álomüzenetnek.
Úgy szép a Nő, ha benne az a Holnap,
amit lelki szépsége felragyogtat.

Egy Leányban máig látom, mit láttam
gyöngyvirágfelhős Március tavában:
fehér csengett a kékben, édes kékség
mosolygott rám, mint álmodó Reménység.

Márciusom, kívánom: olyan Holnap
köszöntsön be, melyben Szív felragyoghat,
melyben a Nő hű, kedves, és a férfi
szerető kézzel átkarolja, védi.

Márciusom, nem kell e Mának pokla,
ördögvigyora tiszta csillagokra!
Az Eszme kell, kék tündérségű fényben,
gyöngyvirágcsengés álmodó fehéren,

az Eszme kell, melyben Lélek a lélek,
szemek Hűséget vallani merészek,
bájos a Nő, féltőn szeret a Férfi,
- s lenti Csillagban ott az Álomégi.