A hold feljött az égre, állok magányosan,
A csillagokra nézve, múltamra gondolva.

Oly sok szép érzést érdemtelenül adtam,
Annyi de annyi bizalmat elosztogattam.

Mindig az kellet ki elérhetetlen volt,
S sosem értem be azzal amim épp volt.

Hibáztam oly sokszor életem során,
Eltelt két évtized és megyek tovább!

Szívembe zárom azt ki engem szeret,
Ki szívében egy helyet fenntart nekem!

S talán majd egy éjszakán, ha feljön a hold,
Megértem hogy a sok minden miért is volt!