Fényképek hevernek az asztalomon,
Mindegyikhez egy-egy érzés vonz!

Vissza akarok repülni és érezni a percet,
Mikor minden szép volt és úgy tetszett!

Mikor őszinte mosoly volt arcomon,
S ki már messze jár, még velünk volt!

S most folynak könnyeim az arcomon,
S mi lesz velem nem is igazán tudom.

Elindulok az úton, mely sehova sem vezet,
Vagy eljutok a fénybe, oly félelmetes ez!

Kavarog a lelkem mélyen, és oly vadul,
A nyugalmas perceket számolni is tudom!

Fényképek az asztalon csak hevernek,
Bánat ül bizony most az én lelkemen!