Szombat reggel van. Csörög az óra. Nem, kérlek, ne szakíts ki az álmaim burkából, még ne! Csak egy kicsit hagyj... Kinyomtalak, győztem!
Szombat dél... Valaki nagy hévvel lerántja rólam a takarót. Készülj! El fogsz késni! Jézusom, már negyed egy! Kétségbeesve ugrom ki az ágyból, s ahogy leteszem a lábam a hideg padlóra, kellemes borzongás fut rajtam végig. Gyorsan, gyorsan, valami meleget! Felkapok egy fürdőköpenyt, és kislattyogok a konyhába. Közben már dúdolgatok... Jólesik. Bedobok egy csésze kávét a mikroba, és még félig vakon a cigim után tapogatózom. Megtaláltam! A mai nap sokadik kis győzelme. Szinte boldogan kortyolom a forró kávét, és élvezettel szívok bele a cigarettámba. Le kéne szokni... Ugyan... Gondolat elvetve. Végeztem.
Muszáj felkelnem, és átmennem a fürdőszobába, már kevés időm maradt, és nagy nap a mai. A Zene Napja. Újfent dúdolgatva állok be a forró zuhany alá, s a vízcseppek surrogásába a már kieresztett hangom foszlányai vegyülnek. Csodás érzés. De ennek is véget kell érnie... Még nem érkezett el a boldogság ideje.
Gyorsan, gyorsan! Öltözz, szárítsd a hajad, gyorsan! Ugyan, még egy bagó belefér... Jól van, de csak ha sietsz.. Sietek, ígérem. Tudom, hogy ma fontos nap van.
Atyám, késésben vagyok! Kiráncigálom a fiókokat, és halkan szitkozódom, mikor belerúgok valamibe. De aztán elmosolyodom. Nagy nap van ma. Magamra kapok valamit, rendbehozom az ábrázatom is.
Bevágódom a kocsiba, és az elkövetkezendő harminc kilométeren át megint csak dúdolgatok.
Megérkeztünk! Nagy nap a mai...
Ó, az Ajtó. Az Ajtó, amely az igazi Boldogság felé nyit utat... Megállok előtte, nagy levegőt veszek, majd rágyújtok. Hallgatózom. Igen, megint csak megborzongok. Hallom a dobok és a gitárok hangját. Megint én érkeztem utolsónak. Sebaj. Szeretem hallani ezt... Mindenki a helyén, mindjárt én is. Csak még húzom az időt, még odázom kicsit... Kellemesen büntetem magam. Jól van, jól van.. Az Ajtó... Berúgom, mert nincs erőm kinyitni. Szinte repülök befelé. Ott vagyok! Ó, Próbaterem! Mosolygok. Igazi, szívből jövő mosoly ez. A Zenének szól. Köszönettel teli mosoly. Leteszem kopott bőrkabátom, és nagyot húzok a Kevertből. Na srácok, mi van ma műsoron? Odaállok a Terem közepére, és kezembe veszem a mikrofont. Énekelek. Erre vártam. Nagy nap a mai... Tiszta szívből, hangosan éneklem: „Set me free, your heaven’s a lie...” És igen, átérzem.. A mennyországotok egy nagy hazugság! Én tudom, mi a mennyország. Tudom, hisz most is ott vagyok. Zene... Élvezem. Mindig is ezt akartam csinálni. Csak ne érjen véget ez a nap. Csak ne kelljen elhallgatnom. Csak zenéljünk, ennyit kérek. Nekem így jó. És tudom, hogy nektek is. Itt nincs gond, nincs baj.
Itt csak Zene van. Hát, kell ennél több?
Hajnalodik. A kocsi ülésén ülve boldogan nézem az útjelző táblák fel-felvillanását. Nemsokára hazaérünk. Akkor majd boldogan bújok be az ágyamba: Ez a nap is a Zenéé volt.